Rendrakás felsőfokon

2017.09.29

2017.október 8. 04.23 perckor indul a Kutya hónapja. A kakassal szemben a kutya hónapja jóval csendesebb lesz, mindenkit arra késztet majd, hogy magába forduljon és rendet rakjon életében, érzelmeiben. Ehhez, most az égiektől segítséget is kapunk, megérzéseink felerősödnek, csak figyelnünk kell rá. Beleérző képességünk megnő, könnyebben tudunk másokra hangolódni és saját energiánkat is könnyebben tudjuk majd irányítani. Rendszeres meditációval most lehetőséget kapunk, olyan összefüggések megértésére is, ami nagyban segíthet döntéseinkben. Arra kell csak figyelni, hogy ha mégis valaki felbosszant, első reakciónk ne a támadás legyen, viszont álljunk ki határozottan álláspontunk mellett. Ha igazunk van, úgyis fölénybe tudunk kerülni, de ekkor se feledjük minden szavunkat, cselekedetünket a mértékletesség és szerénység kísérje. Ebben a hónapban ne várjunk segítséget, mert most a fő feladat, hogy szívességek nélkül is boldoguljunk. Ezt akkor érjük el a legkönnyebben, ha az univerzum törvényeit betartjuk. S hogy mi is ez? - tisztesség minden körülmények közt. Most olyan energiák aktiválódnak, amikor elérhetővé válik az elismerés, a kiemelkedés azon a területen ahol ezért eddig mindent megtettünk és erkölcsileg sem vagyunk megkérdőjelezhetők.

Külön üzenetet hoz ez a hónap a következő jegyeknek:

Bivaly: Most előtérbe kerülhetnek félelmeink, legyen az bármi és ezért könnyen beleeshetünk a hárítás csapdájába. Pedig csak azt kéne felismerni, hogy mindig van választási lehetőség. Az első és legfontosabb magunknak bevallani mi nem tetszik, mitől érezzük rosszul magunkat. Ez pedig bizony felelősséggel jár, hisz a felvállalt érzéseinknek következménye van, de tudnunk kell, hogy a kimondott igazság szabaddá tesz minket!

Sárkány:Most jött el a ti időtök, hogy az adott élet helyzetetekből a legtöbbet hozzátok ki. Rálátást kaptok arra, hogy eddig miért nem sikerült egy egy dolog, amit szeretettek volna. Megérzéseitek olyan erővel törnek majd elő, olyan felismeréseket hoznak, hogy a változás már nem halogatható tovább. Arra mindenképp figyeljetek, hogy a múlt felhánytorgatása, csak pillanatnyi megkönnyebbülést hoz, igazit, ha valóban a tettek mezejére léptek.

Kecske:A bivalyoknál leírtakon túl, lehetőséget kapunk arra is, hogy rájöjjünk valójában mi adtuk ki a kezünkből az irányítást, mi engedtük, hogy sodródjunk az árral, mi zártuk vágyainkat hét lakat alá. Eljött az idő, hogy felismerjük, mi az, amiben többet soha nem akarunk alkut kötni! Kinyitva lakatjainkat, legerősebb félelmeinket meghaladva, önbizalmunk megnő, ez pedig kihat további életünkre. Ha ennek a felismerésnek mégiscsak a hárítás lesz a vége, tudnod kell, mindig van rosszabb, míg ki nem állsz magadért. (itt jegyezném meg, tiszta szívből kívánok minden kecskének kitartást a változás elérésében, ez azon energiák egyike melyet nem könnyű meglépni, de lehetséges önismerettel és meditációval)

Kakas:Múlt hónapban kutyáknál leírtak, most a kakasokra érvényesek, ez a két állat egymás közt aratás viszonyban vannak, azaz "ki mint vet, úgy arat " . Szóval csak olyant tegyetek ebben a hónapban, amit magatokkal is megtennétek . Kiderülhetnek olyan dolgok, amiket nem szeretnétek, hogy nyilvánosságra kerüljenek. Ebben a hónapban történhetnek, olyan események, amikre nincsen ráhatásotok, amiket átélni lehet csak, és tanulni belőle. Amit eddig tettél másokkal azt kapod most vissza, akár jót akár rosszat. Ha felismered a múltban hol hibáztál könnyebb lesz elviselni az adott kellemetlenséget. Most csak, arra van, lehetőséged újabb rosszat ne tégy senkivel és akkor nem kapod majd vissza, azaz légy barátságos, segítőkész, szerény. Ha ki szeretnéd teregetni világ előtt mi bajod és kivel, egy a lényeg mértékkel tedd, szemtől szemben és csak annyit amennyi feltétlenül szükséges, ahhoz hogy jobban érezd magad. Ezt viszont tedd meg diplomatikusan, alázattal! , a hallgatás most nem fog segíteni. 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el