Türelem rózsát terem , de most inkább nyugalmat hoz, ha sikerül rálelnünk

2018.01.04

2018.január 5. 10.49 perckor indul a Bivaly hónapja. A mi kultúránkban ez a hónap már újévhez tartozik, de a kínai naptár szerint még előző évhez, 2017 jin tűz Kakas-hoz. A jin víz Bivaly hónap zárja a 2017-es évet, utoljára még megmérettetik alázat képességünk. Annál is inkább, mert sűrűn szembesülünk apró bosszantó dolgokkal. Kiderül ki tanult jól egész évben, miképpen értette meg az alázat lényegét. Türelmetlenebbek leszünk bárkivel és bármivel szemben, mindent azonnal akarunk elérni és kipróbálni. Egónk akarata, most erősen megjelenik és csapong egyik vágytól a másikig és nagyon hamar téves útra terelhet, ha nem vagyunk tudatosak. Fontoljunk meg mindent többször is, ha lehetőségünk van, aludjunk is rá mielőtt bármire igent mondanánk. Meglehet másnap már nem is olyan csábító az a terv, gondolat, mint tegnap volt. A sors anyagi dolgokhoz való viszonyunkat is próbára teszi. Mindenki szeretne többet, jobbat és a felkínálkozó lehetőségeket a fellobbanó akarat most gyorsan meg is szeretné lovagolni, mégis azt mondanám, lépjünk hátra egyet és próbáljuk meg a felkínálkozó lehetőséget kívülről is szemügyre venni, mert meglehet, Mammon (pénz) istene csak próbára akar tenni minket. Egy lottószelvény még játék, de ha hitelt veszel fel a házadra, mondván most megnyered a főnyereményt, hamar a kudarc küszöbén találhatod magad. Egyszóval mérlegeljünk és a magam részéről ebben a hónapban (mondjuk én máskor sem) nem vennék fel hitelt, most nem indítanék új vállalkozást, csak csendben átélném ezt az utolsó hónapot. Nyilván ott a szabad akarat, ez már szinte szlogené vált azt hiszem mindenkinek, aki a spirituális úton csak egyszer is elindult, így hát "szabadságra" fel és türelemmel, alázattal éljük meg a pillanatokat ebben a hónapban. Tegyük tisztességgel mindennapi dolgunkat és most csak tervezzük meg a jövőnket. Egy jó tervhez pedig idő kell, erre a megfontolt Bivaly kiválóan alkalmas,inkább rá hallgassunk mint a jin tűz és víz csábító táncára. 

Külön üzenetet hoz ez a hónap a következő jegyeknek:

Sárkány: Ne sodródjatok tovább! Ideje véget vetni a méltatlan helyzeteknek. Ha otthonotokban vagy a munkahelyen a körülmények már régen nem azok, amiket szeretnétek, lépjetek a tettek mezejére és kedvesen, türelmesen, de mondjátok, el ti mit szeretnétek és hogyan. Ne hallogassátok tovább a megbeszélést, mert életkedvetek szép lassan teljesen elapadhat. Kiváló alkalom ez a hónap arra, hogy tisztázzátok hogyan is szeretnétek továbbiakban élni.

Ló: Ki, mint vet, úgy arat, learathatjátok azt, amit eddig elvetettetek, ha jót, akkor azt, ha rosszat, akkor azt. Hangsúly ebben a hónapban a "bosszúvágyon" van, bármi is történik, NE kívánjatok senkinek semmilyen rosszat. Hajlamosak vagyunk azt hinni mi emberek, hogy amit gondolatban kívántunk azt senki nem hallotta és akkor az már nem is bűn, meg nem olyan nagy dolog. Nos de az! Univerzum törvényei szerint nem kívánhatunk senkinek sem fizikálisan, sem anyagilag sem szellemileg rosszat még gondolatban sem. A gondolatnak teremtő ereje van, a tiéteknek pedig főleg.

Kecske: Megjelenő félelmek, bizonytalanságok egyetlen dologra szeretnék felhívni figyelmünket, hogy keressük az élet értelmét, találjunk rá önmagunkra. Tudjuk elfogadni az elmúlást, értékeljük azt, amink van, ne a múltban éljünk és a jövőt egészséges mértékben kutassuk. Ne féljünk felvállalni azt, akik igazán, vagyunk, a szeretet nem akkor talál ránk, ha olyanok vagyunk, amit elvárnak tőlünk. Még véletlenül se mondjunk mást, mint amit gondolunk. Merjük felvállalni az igazságot bármilyen is az. Könyörtelenül szembe kell néznünk hibáinkkal és ismerjük el, mert most csak ebben az esetben nem vállunk a körülmények áldozatává. Legyünk rugalmasak és biztonság utáni vágyunkat most tegyük félre, engedjük, a dolgokat a maguk útján miközben szem előtt tartjuk, az igazság felszabadít.

Kutya: Ebben a hónapban hasonló dolgokra figyeljetek, mint a Kecsék. 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el